Image may be NSFW.
Clik here to view.
Mit látsz, ha kinézel a fejedből, a munkás hétköznapokból? Miért kelsz fel nap, mint nap? Látod a célodat? Elérhető közelségben van, avagy tenni kellene valamit, hogy közelebb kerülj hozzá?
Mi tart vissza, hogy elérd? Egyáltalán van célod? Avagy homályosan látsz? Csak akadályokat? Felhőket? Lehet, hogy nem jó helyre fókuszálsz?
Gyerekesnek tűnő kérdések. Mégis azt tapasztalom, hogy nagyon sokan céltalanul, ennek okán örömtelenül, boldogtalanul avagy percemberként – csak a pillanatnyi örömért, az aznapért – élik az életüket. Ezeket az egyszerű kérdéseket sem teszik fel maguknak. Te felteszed?
Avagy beosztottként hasonló helyzetben vagy? Ennek is köszönhetően kényszerként fogod fel azt sok esetben, hogy be kell menned dolgozni a munkahelyedre? De mit teszel, hogy ne így legyen? Hiszen tőled miként lehet így jó teljesítményt elvárni? Precizitást, odafigyelést, együttműködést, eredményes munkát hogyan lehet számon kérni akkor, amikor azt lesed, hogy mikor van vége a munkaidődnek?
Persze mindez nem csak a beosztotti munkakörben dolgozókra igaz. Olyan vezetőkkel is dolgozom, akik azt hitték, hogy a vezetői poszt elérése a céljuk.
Esetleg te is közéjük tartozol? Elérted a hőn áhított vezetői pozíciót? S most ott állsz újabb cél nélkül? Frusztráltan? Frusztrációdat pedig a beosztottaid is jól érzik, hiszen rajtuk vezeted le? Hiszen a vezetői lét felelősségvállalással, döntésekkel, emberek irányításával, vezetésével, s bizony kudarcokkal is jár. Felmérted ezt, amikor vezető szerettél volna lenni? Avagy azt érzed, hogy nehezen vállalsz felelősséget? Nem szeretsz az emberekkel bánni? Nem tudod őket motiválni? Célt adni nekik? Félsz a döntésektől, hiszen az nem minden esetben lehet jó, eredményes? S mivel a kudarcot nem szereted, ezért inkább nem döntesz? Mi a célod ilyen esetben? Csak a túlélés?
A nehézség az, hogy akár vezetőként, akár beosztottként éled át az előbbi szituációk valamelyikét, nem minden esetben vagy képes egyedül felmérni és tisztán látni saját helyzetedet. De még ha képes is lennél rá, vállalod a tükörbe nézés nehézségét? Ezt követően a látottakat feldolgozva hajlandó vagy változtatni? Akár a célokon is? Hogy (újra) boldog legyél?
Coachként segítettem több esetben ilyen helyzetbe került vezetőknek a külső rátekintésre, s olyan új cél megtalálására, amiért érdemes, s lehet küzdeni. S amely sikereket, boldogságot hozhat nekik. A legjobb visszacsatolás ilyenkor a szemük, mely újra ragyogni kezd.
Image may be NSFW.
Clik here to view.
Nem csak az előző esetekben veszíthetsz azonban célt. Akkor is céltalanná válhatsz, ha az általad vágyott siker hajszolásában – sikert sikerre halmozva – már nem éled meg a siker örömét. Egyszerűen kiégsz. Eljutottál idáig? Vagy csak nem ismerted fel a jeleket?
Tudnod kell, hogy a kiégés önmagad által történő felismerése meglehetősen nehéz. Bevallása magadnak azonban még inkább. Én is kerültem korábban ilyen helyzetbe. Máig sem hiszem el. Sokat kellett gondolkodnom, dolgoznom magamon, míg változtatni tudtam, s újra célt találtam. Szerencsére volt segítségem.
Bár korábban sokszor azt hittem, hogy egyedül képes vagyok mindent megoldani, akkor már nem féltem segítséget kérni. És könnyebben ment a változtatás. Sajnos nem mindenkinek van segítsége. S nem mindenki kér segítséget…
Nekem viszont sikerült újra célt találnom. Olyat, amiben örömemet lelem. Olyat, amiben megkapom a számomra nagyon fontos visszajelzést. Így és ezért lettem – sok minden más mellett – coach. Tanácsadóként ugyanis később jön a visszacsatolás. Kutatásaimban látom ugyan a számokon az eredményt, de az nekem nem elég. Képzéseimen, konferenciámon, rendezvényeimen kapok ugyan visszajelzést, de sosem tudhatom, hogy őszinte-e.
Coachként viszont szinte minden alkalommal azonnali a visszajelzés. Látom ugyanis a ragyogást, az öröm csillogását azok szemében, akiknek segítettem. Máskor pedig a felismerés szikráját, amelyet saját útjuk meglelése, problémáik megoldása jelent a coaching folyamatban.
Félve írom le, mert ilyenről nem illik beszélni, hiszen csak a nehézségekről, kudarcokról, válságról illik írni: boldog vagyok. Minden nehézség és körülmény ellenére. S van célom. Ugyan az előzőekből úgy tűnhet, hogy ezt csak a munka jelentheti, de ez egyáltalán nem így van. Viszont az egy másik történet…
És te boldog vagy? Elégedett? Van célod? Elérhető? Teszel érte? Ha egyedül nem megy, mersz segítséget kérni?